Green Wedding

Esküvő áldott állapotban

2016. augusztus 21. - Gyógy Cseppke

Egy rendezvényszervező elsődleges feladata a problémamegoldás, méghozzá kreatívan és ötletesen úgy, hogy azzal ne terheljük a párt semmilyen formában. Mert éppen elég teher van rajtuk annak kapcsán, hogy folyamatosan döntéseket hozzanak egy olyan témában, amely ugyan róluk szól, de adott esetben több száz ember hangulatát is befolyásolhatja. Az egyik legösszetetettebb kérdés, ami viszont elsősorban nem a jobbkézen, vagyis a rendezvényszervezőn múlik az az, ha a menyasszony áldott állapotban áll neki a szervezésnek. Ez előbbi a szerencsésebb helyzet, a másik az, amikor menet közben derül ki, hogy közeleg a nagy esemény, de mellette még egy másik, még nagyobb esemény is beköszönt a pár életébe. Mindkét helyzetre gondoltam, amikor összeszedtem leendő menyasszonyoknak szánt írásomat. Mert sokmindenre kell itt figyelni, és mivel magam is kétgyermekes anyuka vagyok, pontosan tudom, milyen lelkiállapotot jelent a várandósság, milyen fizikai és lelki próbatételek elé állítja az ember lányát. Ebből a szemszögből próbáltam meg megmutatni és megnyugtatni ezzel mindenkit: az esküvő áldott állapotban is ugyanolyan csodálatos és tökéletes lehet, mint alapesetben. 

9e52ff46732e99b82acf964e2f827aa5.jpg

TERVEZZ ELŐRE, IDŐZÍTS TÖKÉLETESEN ÉS KÉRJ SEGÍTSÉGET!

Első babánál még nem annyira kalkulál az ember a szinte napról-napra jelentkező testi változásokkal. Egyik-napról a másikra nőhet a has, a jegygyűrű az első hónapokban még tökéletesen passzol. Az első trimeszterben kötött házasságoknál érdemes figyelni arra, hogy ebben az időszakban az émelygés is előfordulhat, legyen tehát mindig kéznél valamilyen natúr keksz, vagy homeopátiás alkati szer, vagy egy pohár sima citromos víz,  ami segíthet könnyebbé tenni, ha előfordulna. Utolsó trimeszterben sok esetben alakulhat ki terhességi cukorbetegség, ami viszont a menüsor kialakítására lehet hatással. Érdemes ezekkel kalkulálni. 

Emellett várandós menyasszonyok esetében, amikor folyamatosan ultrahang vizsgálatra, vérvételre, vércukorszintmérésekre és egyéb kellemes időtöltésekre kell szánni az amúgy is kevés időt, egyszerűen alapnak érzem egy jó esküvőszervező támogatását. Ráadásul amikor a teendők száma megnő, és az ember áldott állapotba kerül, hatványozódik a felejtés lehetősége. Célszerű listát készíteni, dátum és teendők szerint, melyen vezetheted az előkészületek menetét, és célszerű magadra és a jövevényre koncentrálni, a tipikus szervezőmunkákat pedig kiadni a kezedből.  

RUHAVÁLASZTÁS: csinos, vagy kényelmes? 

6 hónapos terhes voltam, amikor férjhez mentem és az eredetileg kiválasztott menyasszonyi ruhám semmilyen toldással nem volt rám jó, úgyhogy 10 napom volt arra, hogy valamilyen új csodát válasszak magamnak. Nagy hassal ez azért tempós volt, ráadásul anyagilag sem jártam a legjobban, az utolsó pillanatos variálás mindig extra költséggel jár, ezt egy életre megtanultam. Ráadásul nagyon-nagyon fárasztó is ebben a fázisban már az újratervezés.

A tökéletes megjelenéshez hozzátartozik a tökéletesen Hozzád passzoló ruha, ideértve a sminket, ruhát, cipőt és egyéb kiegészítőket.  

ed1f642ed36cbc60d11e3c1b56ec16dc.jpg

Vedd figyelembe, hogy kismama vagy, és szépen gömbölyödik a pocakod! Amikor ruhát próbálsz, számolj azzal, hogy még nőni fog a hasad, vagyis hagyj bőven plusz helyet, hogy kényelmes legyen a ruha mindkettőtöknek. Egyeztess a ruhaszalonnal,  vagy a tervezővel, hogy pár nappal az esküvő előtt, még gondoskodjatok az utolsó igazításokról!  A pocak napról-napra nő, főleg a 2. trimeszter végétől.

9fbc51cb07cb2949599a88c9b589fd5e.jpg

Ebben a fázisban még egy méretduplázás is benne lehet a pakliban, érdemes ezzel kalkulálni és nem fogyókúrával sanyargatni a testet. Semmi fűző, semmi sellő fazon, semmi szoros, kemény abroncs anyag.  Ebben a fázisban ez egyszerűen nem fér bele. Inkább a fazonon gondolkozzatok! Kerüljétek a nehéz, uszályos ruhákat, mert egyébként is kellemetlen, ha egy menyasszony a földre huppan, a Te állapotodban pedig illik kizárni a bakik lehetőségét.

be5fb779440a6d974456acff31ca1a68.jpg

Olyan darabot érdemes keresni, ami nagyon kényelmes, nem csúszkál rajtad, és ennek ellenére sehol sem szorít, bőrbarát és nagyon puha anyagból készül. Ilyen könnyű, lágy szövet a pamut csipke és a sifon, melyek nemcsak kényelmes, hanem nagyon elegáns viseletek is. Ha egy kicsit konzervatívabb fazont keresnétek, akkor az enyhén A vonalú, lezser, vagy empire fazont javaslom. Ez utóbbi kifejezetten előnyös, mert kihangsúlyozza az állapottal járó dúsabb kebleket. Bármilyen fazont is válasszatok, a legjobb, ha egyszerű, mell alatt lazább, szellősebb anyagú ruhatípus mellett köteleződtök el. 

2eba55d14563e51953bac34684b1bd8c.jpg

Ebben az állapotban érdemes egy kis csavart is vinni a dolgokba: a hátrészt tervezhetitek sokkal extravagánsabbra, mélyebben dekoltáltra, csipkebetétekkel tarkítottra. A merész hátkivágás igencsak szexivé teheti a várandós menyasszonyokat. 

dd4486833dab794cf4ac3b1709f0a87c.jpg

CIPŐ, ÁLOMKÖNNYED KIVITELBEN

Cipőválasztásnál normál helyzetben is törekedjetek a kényelmes lábbeli viseletre, nemhogy ebben az áldottságban. Hiszen kettő helyett is talpon kell maradni és sok leendő anyukának vizesedik a lába a várandósság ideje alatt, ez hatványozottan igaz a 3. trimeszterben járókra. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet valaki elegáns, hiszen lélegzetelállító lapos talpú topánkákat lehet kapni, készíttetni. Emellett igazán stílusos kiegészítő lehet egy esküvői szütyő. Kicsi és elfér benne néhány számodra fontos dolog. Például egy kisebb flakon ásványvizet is elrejthetsz benne.

58c014a9c6eb4589ac8665047cadd9e4.jpg

 BULI CSAK SZOLIDAN!

Az esküvő akkor marad igazán emlékezetes, ha emelkedett a hangulat, táncol a násznép és természetesen a násznéppel bulizik a menyasszony és a vőlegény. Sajnos a lányrablásból valószínűleg egy várandós anyuka kimarad, hacsak nem beválallós és rábízza magát valamelyik önjelölt, kissé kapatos úriemberre a férj barátai közül. De általában az a tapasztalatom, hogy az ezzel járó buliról általában lemondanak a menyasszonyok és azt választják, ami igazán jó a babának és a mamának is: két lábbal a földön, szolid táncmennyiséggel ötvözve. Lehet táncolni, ereszd el a hajamozni, de nem ez az este lesz a szombat esti láz időszaka. Legalábbis a menyasszonytánc vad pörgetéseit ajánlatos elkerülni és valamilyen könnyedebb megoldást kitalálni. Pl. mécsestáncot, mert ott biztosan mindenki óvatosabban járja el a ropogóst a menyasszonnyal.

9a974cda516bc65b3a8aedc796a74934.jpg

VISELJÜNK ÁL-JEGYGYŰRŰT!

A terhesség megtréfálhatja a valós méreteket: felesleges 2 alkalommal is ötvöshöz rohanni, egyszer azért, hogy az eredetileg passzoló jegygyűrűt bővebbre vegyük, majd ha a kisbaba érkezése után visszaállnak az eredeti méretek, újra szűkítessük. Inkább tartsátok egy láncon a nyakatokban, ékszerként az igazi gyűrűt és viseljétek akkor, amikor már minden visszaállt az eredeti méretekre. Addig pedig marad a modellgyűrű, vagy egy akármilyen szimbolikus gyűrű. Így is tökéletes és felejthetetlen élmény lehet az "Igen" kimondása. 

b704a4a6910ee3c29656dd03b738cc5e.jpg

PIHENÉS-PIHENÉS-PIHENÉS

Sosem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy nagyon fontos kipihenten érkezni a nagy napra, hát még babát váró menyasszonyok esetében. Egy várandós masszázs a nagy esemény előtti napon, rengeteg alvás és láblógatás, ez kihagyhatatlan jótanácsom, valójában még akkor is, ha valaki nem vár babát.

forrás: bridalguide.com

A bejegyzés trackback címe:

https://greenwedding.blog.hu/api/trackback/id/tr9110428566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása