"Mindenkinek lehetősége van arra, hogy befolyást gyakoroljon a saját valóságára." (Csíkszentmihályi Mihály)
Hogyan lehet álmokat valóra váltani? Ez a kérdés - a munkámnak köszönhetően is - szinte naponta megtalál valamilyen formában, és a héten éppen 8. alkalommal megrendezett Ridikül Szalon veresegyházi beszélgetését is ennek a témának szenteltük. Ezen az eseményen én is részt vehettem és voltam olyan szerencsés, hogy mesélhettem a saját álmaim megvalósításáról, azokról a dolgokról, amik boldoggá teszik életem pillanatait. Éppen ezért engedjétek meg, hogy ezúttal egy kissé rendhagyó bejegyzést készítsek erről az igazán inspiráló témáról. Rendhagyó lesz azért, mert nem kifejezetten az esküvőről fog szólni, bár meggyőződésem, hogy sok nőnek ez igazán nagy álma az életben. Rendhagyó lesz azért is, mert azokról fog szólni, akik segítenek másoknak álomból a tettek mezejére lépni, vagy a saját álmaikat valósítják meg éppen.
Hogyan kerültem a Ridikül Szalon beszélgetésére?
A történet nagyon messziről indul. Bő 20 éve, amikor még az általános iskola felső tagozatát tapostam, rendkívül nagy szükségem volt egy matek korrepetítorra, aki megment a bukástól vagy segít abban, hogy 2-es helyett 3-ast kapjak egy dolgozatra. Ő volt Nyárády Zsuzsa, akkor első éves programozó matematikus. A mai napig emlékszem az első benyomásra: szerény, mosolygós lány, aki rendületlenül hitt bennem és szorgalmasan járt hozzám hetente többször is. Neki köszönhetőn már akkor megvalósult egy apró álom: sikerült a matek órákat túlélnem. Aztán ahogy az lenni szokott, az élet elsodort, eltűntünk egymás szeme elől. … 20 évig nem tudtam róla semmit sem.
20 év után, amikor a Facebook korszak beköszöntött, újra kereszteztük egymás útját. Ő is lelkesen figyelte az én életemet, a Green Wedding-be vetett munkáimat, írásaimat és én is mosolyogva figyeltem az ő életét, többek között a keze alatt működő veresegyházi Ridikül Szalon fejlődését. Egyszer csak kaptam tőle egy üzenetet, hogy a fenti témában lenne-e kedvem beszélgetni nagyközönség előtt. Azonnal igent mondtam, így sikerült egy igazán inspiráló estét eltölteni egy fantasztikus csapattal.
Beszélgetőtársaim voltak (balról-jobbra):
Gecsey Enikő - Ezerkincs Életmód Centrum megálmodója és vezetője
Nyárády Zsuzsa - Ridikül Klub Veresegyháza
Sárosdi Virág - gyereketeto.hu oldal szerkesztője írója,
Sebeők Sarolta - mozduljanyu.hu blog állandó írója, tréner, gasztroblogger.
Első ránézésre, nagyon-nagyon különbözőek vagyunk, de a beszélgetés során sok közös vonást találtunk magunkban.
KÖZÖS PONTOK - Segítő kezek
Az egyik legfontosabb felismerésünk az volt, hogy másoknak nyújtott segítségnyújtásból indult el álmaink megvalósítása.
Saci (mozduljanyu.hu) segíteni akart hozzá hasonló anyukáknak, akik valamilyen okból nem tudják formába hozni magukat, pedig minden vágyuk az, hogy hasonlíthassanak szülés előtti önmagukra. Enikő (Ezerkincs tulajdonos) lányoknak, asszonyoknak szervez folyamatosan kulturális programokat, beszélgetéseket, táncórákat és életmód tancsokat ad. Virág pedig megosztotta velünk, hogy gyerekkori álma volt az anyaság, ebből nőtte ki magát az, amit most is csinál: gyógypedagógiai végzettségével segít gyerekeknek a tanulásban, játékosan, szerettel, mindig megújulú ötlettárral.
Egyetértés volt közöttünk abban, hogy az álmaink megvalósítása csakis úgy sikerülhet, ha van egy olyan támogatónk, társunk (jelen esetben férjünk), aki mindenben mellettünk áll, mégsem szól bele túlzottan a folyamatokba. De ha kell tanácsot ad, ha kell, lelkesen meghallgatja a történeteinket, ha rossz napunk van, kirángat a gödörből, együtt tud örülni és ami szerintem az egyik legfontosabb egy családanya életében, hogy nem gerjeszt lelkiismeretfurdalást azzal, hogy megint nem vagy otthon este, vagy hétvégén, hanem elfogadja azt.
Abban is biztos vagyok, hogy ezek az “okos társak” látják és felmérik, hogy így nem egy frusztrált, elkeseredett, hullafáradt feleség várja őket otthon, hanem egy boldog, vidám, mosolygós társ és anya.
Tágabb értelemben pedig az anyaszerepünket erősíti az, hogy mindannyiunknál egyformán központi szerep jut gyerekeinknek is. Ők is a részesei a munkánknak, hiszen van olyan kissrác, aki anyukájának segít egy jó gasztrofotó elkészítésében, vagy említhetném akár a nagylányomat is, aki boldogan mondja el véleményét egy utolsó ruhapróba után az esküvőszervező mamának. Nekik már az a természetes, hogy abban a tudatban nőnek fel: a mamájuk szereti amit csinál és nem kínnal, hanem örömmel éli meg a munkás hétköznapokat.
Szintén tanulság és közös pont volt, hogy az ÁLMOK megvalósítása nem egy komoly üzleti tervvel kezdődik. Ez is fontos persze, de az első lépéseknél mégsem ez jelentette a kezdetet. Egyikünk se készített szakmailag hiteles üzleti tervet, csak azt gondoltuk át alaposan, hogy miként, milyen eszközökkel, milyen pénzügyi és szervezeti struktúrában vágunk bele a megvalósításba.
Természetesen fontosnak tartom az üzleti tervet, amennyiben egy nagyobb projektről beszélünk, de a mi esetünkben nem erről volt szó, hobbinak indult, majd komoly munka lett belőle.
Emellett fontosnak tartom azt, hogy az ÖNMEGVALÓSÍTÁS kifejezés mégcsak el sem hangzott az eszmecsere alatt. Őszintén mondom, hogy nem szeretem ezt a szót, sok pejoratív gondolat fűződik hozzá és valószínűleg a bezélgetőtársaim ezzel is egyetértettek.
Zárásként jöjjenek a saját gondolataim "Az álmok megvalósítása" témában.
Azt már nem ecsetelném, hogy ki vagyok és honnan jöttem, vagy honnan jött az ötlet: esküvőszervezéssel foglalkozzak, miért pont a green wedding lett a “hivatásom”, hiszen ezt már jó sok médiumban elmondtam, itt is olvashattátok. Amiről írnék Nektek, az inkább az, mit gondolok erről az útról, hogyan jutottam el addig, ahol most vagyok éppen.
KEZDETI LÉPÉSEK
1. KEMÉNY MUNKA, KIS EREDMÉNYEK
Meggyőződésem, hogy egy álom megvalósításának első lépései gyötrelmesek, rengeteg munka, ráfordított energia, ami arányaiban kevesebb eredménnyel jár, legalábbis eleinte. Ha ezt reálisan felmérjük és ennek törvényszerűségét tudatosítjuk magunkban, akkor nem fogunk eltántorodni a célunkól, csak megyünk előre és csináljuk a dolgunkat.
2. FLOW - ÉLMÉNY
Ezzel szemben van egy másik kedvenc teóriám, ez pedig az a bizonyos “flow-elmélet", melynek atyja az egyik leghíresebb magyar származású pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály.A flow (áramlat) - elmélet lényege az, hogy hagyjuk magunkat sodortatni az árral, ami nem azt jelenti, hogy csak úgy vagyok és semmit sem teszek a célomért, inkább azt, hogy minden szituációból a legjobbat hozzuk ki.
Ez elsődlegesen azt jelenti a számomra, hogy minden lehetőséget, akár a kudarcot is megpróbálom pozitívan megközelíteni, tanulni belőle, mert tudom és hiszem, hogy semmi sem a véletlen műve.
Sokan szokták tőlem kissé sajnálkozva kérdezgetni, hogy “te szegény, és nem volt hiábavaló az a sok tanulás a jogi egyetemen, amikor nem is ezzel foglalkozol?" Erre mindig az a válaszom, hogy a gyakorlatban abszolút felesleges volt, de hozzáadott a személyiségemhez, sokat alakított rajtam, így valójában a mindennapokban is hasznosítom az ott szerzett tapasztalatokat, helyzeteket, vagyis elégedettséggel tölt el, hogy dr. Madarász Zsuzsanna vagyok.
Amit tehát számomra a flow-élmény adott, az az, hogy ne akarjak valamit nagyon erősen, nagyon görcsösen, mert az kisugárzik és a visszájára fordulhat.
Mivel szeretem a munkámat, nem fáraszt, teljesen egyértelmű, hogy minden beszélgetést, alkalmat kihasználok ebben a témában, akkor is, ha az az adott találkozó, esemény nem mutat közvetlen eredményt. Soha nem lehet tudni, mi mire lesz még jó az életben. Ez egy életszemlélet és én szeretem így nézni az életemet.
3. INSPIRÁLÓ MINDENNAPOK
Mi inspirál a mindennapok során? Ebben különösen szerencsés vagyok, mert választott hivatásom természetes velejárója, hogy nap mint nap találkozom boldog, mosolygós emberekkel és folyamatosan kapom a pozitív visszajelzést, az eredményt egy-egy közös beszélgetés, tervezgetés, esküvő után.
Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, amilyenek valóban vagyunk, arról senki sem. (Voltaire)
Inspirál az is, és jókat tudok magamban nevetni, ha látom, hogy azt gondolják rólam, mennyire könnyű nekem, biztos egy csomó pénzembe került, sose fog ez megtérülni, nincs is szüksége senkinek szervezőre, hiszen ez csak egy "hobbi business". Ezek a gondolatok nem keserítenek el, nem azt látom bennük, hogy bántanak megalapozatlan érzésekkel, hanem még erősebbé tesznek, mert tudom, hogy megcsináltam egyedül, hogy képes vagyok rá és hiszem, mert az élet igazol, hogy szükség van esküvőszervezőkre.
KONKLÚZIÓ
Merj nagyot, DE reálisat álmodni!
Változtass az élet történéseihez való hozzáállásodon és mosolyogj sokat!
Vedd körbe magad barátokkal, téged szerető családtagjaiddal, támogató energiákkal!
Legyél pozitív és nyitott az emberekre!
És végül, de nem utolsó sorban: szeresd az életet, mert élni csak így érdemes!
BÚCSÚZÓUL - és ezt nem én mondtam:)
Lásd a világot egy homokszemben,
A menyországot egy vadvirágban,
Tartsd a végtelent két kezedben,
Az örökkévalóságot egy órában.
(William Blake)
fotók: Pinterest