Green Wedding

Esküvőturizmus: egy új magyar startup a világsiker küszöbén

2016. október 17. - Gyógy Cseppke

Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe...csapnék a homlokomra néhanapján, amikor újabb magyar ötlettel találkozom a világsiker küszöbén. Ez az ötlet is azok közé tartozik, ami az úgynevezett piaci rés szindrómára épül. 

joinmywedding.jpg

Adott ugyanis egy magyar páros,  Matécsa Márti és Párkányi Orsi, akik egy egészen egyedi ötletet kezdtek el megvalósítani:

a Join My Wedding lényege, hogy bárki nyílttá teheti az esküvőjét, a turisták pedig jegyeket vehetnek a ceremóniára. Ez tehát nem az a hagyományos esküvőturizmus, amivel lassan évtizedek óta  számolunk, vagyis idegen országban esküdni, idegen országba elmenni a násznéppel együtt, vagy anélkül, hanem arról szól, hogy az adott ország autentikus esküvőjét nyitják meg különleges élményre vágyakozó turisták számára. Pénzért természetesen. 

Így két legyet üthetnek egy csapásra:

  1. a turisták által befizetett összeg fedezi a világ minden táján igencsak költséges esküvői kiadások nagy részét
  2. a turistáknak igazán autentikus, hiteles helyi élményben lehet részük, hiszen ha csak egyetlen estére is, de betekintést kapnak a hagyományok világából, ami egy esküvőn igazán koncentráltan fedezhető fel.

join-my-wedding-2.jpg

Én,mint szakmailag fertőzött, aki állandóan esküvős helyszíneket, újdonságokat gyűjtő/szervező életet élek, mindenképp elmennék egy -  egy tradícionális esküvőre és autentikus forrásból gyűjteném az inspirációkat. Nagyon hasznos lenne, mert hálistennek sok vegyespáros vagyis,  külföldi-magyar pár keres meg és kér fel arra, én legyek az esküvőszervezőjük. Az ilyen párosok pedig rendkívül örülnek annak, ha a Nagy Napba mindkét félnek belecsempésszük a saját  esküvői hagyományait.  Tapasztalatból tudom. (Az azori szigeteki-magyar esküvőmön például a magyar vendégek azori szigetekről érkezett teafüvet, fordítva pedig badacsonyi borzselét kaptak köszönőajándékként. A belga-magyar esküvőmön a vacsora menüben szerepelt az eredeti belga waffel, és jellegzetes street food ételük, a  frenchfries, szigorúan majonézzel. A lengyel-magyar esküvőmön az éjféli menü lengyel céklaleves volt. A svéd-magyar esküvőmön a híres svéd cukorkák borítottak be egy teljes édesség standot.  A holland-magyar esküvőmön holland tulipánhagyma volt a köszönőajándék.)

A Joinmywedding tehát egy igazán innovatív vállalkozás, mely jelentősen átalakíthatja az esküvő trendeket, hiszen ezen keresztül

belső szemlélőként követhetünk végig egy olyan tradicionális eseményt, ahova egyébként csak meghívottként lehetne bejárásunk.

Pontosan ez történt egyébként az egyik alapítóval, Matécsa Mártival is, aki – egy sanghaji mesterdiplomás csoporttársa révén – bebocsátást nyert egy ezerfős, többnapos menyegzőre Indiába. Az élmény annyira lenyűgözte, hogy egyből azon kezdett morfondírozni, hogyan élhetné át ugyanezt az élményt egy kívülálló.

Egy évvel a megvalósítás előtt aztán Magyarországon találkozott az Ausztráliában élő Párkányi Orsival, aki sorozatvállalkozóként működteti a womenasentrepreneurs.com.au oldalt. A páros fejében ekkor fogalmazódott meg egy olyan platform ötlete, ahol a párok jegyeket értékesíthetnének esküvőjükre (ezzel segítve annak finanszírozását), a turisták pedig bevásárolhatnák magukat egy számukra elérhetetlen eseményre. A megvalósításhoz bevették egy marketingtanácsadó indiai ismerősüket is, és az ő segítségével kezdtek el tapogatózni annak feltárására, hogy az ottani párok mennyire lennének fogékonyak az ötletre.

wedding1.jpg

Orsi szerint az „elüzletiesítés” vádja nem merülhet fel egy olyan hagyomány esetében, amelyre komplett iparág épült. Indiában ugyanis megszokottak a több napon át tartó, több ezer fős lakodalmak, amelyek egyfajta státuszszimbólumnak számítanak. Ezért a párok örömmel büszkélkednek akár külföldi turisták előtt is világraszóló lagzijukkal, főleg ha a pluszvendégek a finanszírozásba is beszállnak. A fő célpiac tehát India, ahol évi tízmillió esküvőt tartanak. De nemcsak Indiába látogathatnak ki a különleges lakodalmas kalandra vágyók: 

a Joinmywedding.com oldal, amely jelenleg több mint negyven esküvőre kínál körülbelül ezer jegyet – az indiaiak mellett orosz, török és magyar esküvőt is találunk.

image_aspx.jpeg

Az oldal 15 százalék jutalékot számol fel a turisták és a házasodni kívánók összekötéséért, és az alapítók elmondásuk szerint már meg is kezdték az együttműködést utazási irodákkal, amelyek külön ilyen tematikájú utakat hirdetnek majd klienseiknek. A házasodók a pénzt csak a ceremónia után kapják meg, a közvetítők így próbálják kiszűrni a csalókat.

Ha tehát valaki eddig csak filmélményként látta más nemzetek esküvőjét, de szívesen átélné turistaként is a Bazi nagy görög, olasz, esetleg bollywood-i esküvők élményét, akkor mostantól a Join my wedding platformon keresztül egy kattintás alatt elérheti.

forrás: hvg.hu/ 24.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://greenwedding.blog.hu/api/trackback/id/tr311815135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.