Green Wedding

Borozós, grillezős, gyerekes lazulás: Adri és Papa esküvője

2015. december 17. - Gyógy Cseppke

Egy esküvőszervező élete csupa izgalom, csupa új impulzus és élmény. Minden alkalommal más-más személyiséget ismerhetek meg a párjaimban. Nagyon szeretem a munkámnak ezt a fajta változatosságát. Hihetetlenül érdekes találkozni  egy új emberpárral, megélni együtt számtalan közös szituációt, betekintést nyerni más életmódokba,  életstílusokba, gondolkodásba. Ez olyan tapasztalás, aminek köszönhetően sokkal nyitottabbá váltam én magam is a világra, hiszen mindig tanulok valami újat a párjaimtól...

a_d_261.jpg

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak bennem, amikor Adrienn és Dani, alias "Papa" esküvőjét idézem fel magamban. Az ő történetükbe már egy hivatalos polgári szertartás, valamint a közös és gyönyörű pici babájuk megszületése után kapcsolódtam be. Habár hivatalosan már házasok voltak, ezt szerették volna megerősíteni az egyház által, sok-sok rokon és barát körében.

HELYSZÍN

Amikor tehát először találkoztam Adriennel, egy alig pár hónapos csöppséggel a karján érkezett meg és egészen pontos elképzelései voltak arról, hogy milyen helyszínt szeretnének maguknak.  A kérésük az volt, hogy nagyon természetes, pajta hangulatban valósítsuk meg a szertartást és az azt követő örömünnepet, de semmiképpen se menjünk túl messzire Budapesttől. Így esett a választásunk a Rókusfalvy borteraszra. 

a_d_324.jpg

A pici baba miatt adott volt a feladat: olyan megoldásokra volt szükség, amiben a gyerekeket is lefoglaljuk, és megoldható az elhelyezésük úgy, hogy a felnőttek is nyugodtan és önfeledten szórakozhassanak. Mivel  sok más gyerek is jött, berendeztünk nekik egy gyereksarkot a teraszon, rengeteg játékkal, indián sátorral, lufikkal. Végtelenül kedves animátor segítőim az egész esküvő alatt lefoglalták a piciket. Ezt a megoldást akkor is és utólag is tiszta szívből ajánlom mindenkinek. Nem kell otthonhagyni a család legkisebbjeit, ha vannak, akik akár éjjel is őrzik a picik álmát addig, amíg a szülők jól érzik magukat és együtt mulatnak a párral.   

Ha már itt tartunk:  a másik büszkeségem Adri és Papa esküvőjével kapcsolatosan az volt, hogy minőségi elfoglaltságot szerveztünk a násznépnek addig, amíg a pár a közös fotózáson vett részt. Sok esetben elfelejti a pár, hogy a kreatív fotózás akár órák hosszat nyúló ideje alatt a násznép unatkozhat is. Fontos, hogy figyeljünk az üres járatos órákra.. Erre egyébként is minden esküvőm esetében erősen fókuszálok.

a_d_409.jpg

Az általam képviselt green wedding irány egyik alappillére,  hogy amit csak lehet,  az esküvő helyszínének közvetlen környezetéből szerezzünk be, hiszen ezzel segítjük a helyi termelőket munkáját. A másik praktikus része a dolognak, hogy így a vendégekl, akik az ország különböző pontjairól jönnek, megismerik a helyi specialitáokat, étkeket.

Mivel a Rókusfalvy Borterasz Etyeken van, ami nevezetes a borairól, és kézműves húsárúiról, sajtjairól, így adott volt egy izgalmas borkóstoló program megszervezése a vendégeknek. Így lett a pár fotózása alatti időszaka egy igazi gasztronómiai utazás a násznép számára. 

DEKORÁCIÓ

A dekoráció érdekes és azóta is nagyon emlékezetes része volt ennek az esküvőmnek. Igaz, hogy az ötletek, tervek a hozzáértő kedvenc szolgáltatómtól jöttek, de végül minden része a menyasszony és családja keze munkájává változott. Bevallom:  amikor  először meghallottam a pártól, hogy ők szeretnék a dekorelemeket saját kezűleg elkészíteni, bepánikoltam. Hiszen nem elég, hogy egy pici babájuk van, Bécsben élnek, a rokonok Győrben, nem láttam magam előtt, hogyan fogják ezt időben megvalósítani. Nagyon aggódtam, így  gőzerővel próbáltam lebeszélni a párt erről.  Ritkán mondok ilyet, de hálisten nem nekem lett igazam. 

Minden elkészült és képzeletet felülmúlóan gyönyörű lett. 

a_d_290.jpg

A dekoráció központi fő motivumának Ausztriát választottuk, mivel Bécsben él a páros, és ezt az életet egy picit szerették volna megosztani a vendégekkel is. Ennek eredményeként osztrák szlengeket használtunk az asztalneveknél, kitettünk asztali displayeket, osztrák kifejezésekkel, amit magyarra kellett fordítani (mondanom sem kell, hogy nagyon mókás eredmények jöttek ki a találgatásokból.)

 

A RUHA

Adrienn kölcsönözte a ruháját, 

a_d_0.jpg

Dani viszont teljesen eltért a hagyományos öltönyös megodástól (világos zakó, csokornyakkendő, nadrágtartó…) és így együtt a két öltözet különleges hangulatban bolondította meg egymást. a_d_240.jpg

 

A menyecskeruha kérdést sokszor kérdezik tőlem,  általában arra irányulnak a kérdések, hogy mennyire kötelező  a piros ruha dolog. A válaszom mindig az, hogy semi nem kötelező, csak amit ők fontosnak tartanak. Egyre inkább trend, hogy nem kell pirosba öltözni, hiszen rengeteg menyasszonynak nem áll annyira jól ez a szín, nem érzi benne jól magát. Ebben az esetben is ez történt: mivel a pár egy '20-as évekre jellemző tánccal lepte meg a vendégsereget, így Adri a tánchoz választott ruhában, flitteres, gyöngyös, csillogó kiegészítőkkel mulatta át az éjszakát. 

a_d_403.jpg

 EXTRÁK:

  • környezethez passzoló, raklapra festett menüsor

a_d_284.jpg

  • program és térkép, ami egyben legyező is volt, nagyon hasznos volt az óriás kánikulában

a_d_292.jpg

  • a hagyományos lufi, vagy szórások helyett (amit sok helyen nem is engednek a templomnál) pici lenvászonból integető zászlókat használtunk
  • naked cake torta  szezonális gyümölcsökkel, fügével a tetején 
  • 100% green wedding megoldásként helyi borosdugókat is felhasználva a köszönőajándék a vendégeknek parafadugó kulcstartó volt a_d_27.jpg

 

Drága Adri és Papa! Kívánom Nektek egy hosszú-hosszú közös életre a legjobbakat!

 


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greenwedding.blog.hu/api/trackback/id/tr908174948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása